Egy ápoló életrajza

2015. július 13. 21:01 - Hangelwin

A kezdetek

Igyekszem kronológiai sorrendbe menni, hogy valami rendszer legyen a történetben és követni tudjál.

 

Első komolyabb szociális ill. egészségügyes élményem az egy idősek otthona volt.
Kb. 1 hetet dolgoztam ott, de ebből az idősek gondozásában, ellátásában talán ha 2 napot dolgoztam. Étkeztettem, pelenkáztam, beszélgettem. Ekkor már éreztem, hogy mindenféleképp a szociális szféra, ahol hosszabb távon szeretnék dolgozni, amiben jól érzem magam.

Sok éves műszaki tanulmányaim után kezdtem el az egészségügyi iskolát és munkát. Sokszor a műszaki dolgokhoz, tanulmányaimhoz próbálom viszonyítani az egészségügyben is a dolgokat, pedig tudom hogy körtét a kalapácshoz nem nagyon lehet hasonlítani.

Nem akarom iskolai élményeimet külön elmesélni, csak ha az eseményekhez kötődik valami a délutáni órákról ill. a gyakorlatokat. Annyit minden esetre talán fontos megemlíteni, hogy első évemet ápolóként kezdtem esti tagozaton. Ami számomra azt a meglepő tanulási formát jelentette, hogy viszonylag kevés óra számban adtak le fontos tárgyakat - és sok órában értelmetlen dolgokat. Nagyon kevés gyakorlati időt töltöttünk beteg közelben és operatív - gyakorlati - tevékenységgel (injekciók beadása mű babának, kézfertőtlenítés ..stb), tapasztalttal. Osztálytársaim egy része már az egészségügyben dolgozott, ezért ezek számukra mindig unalmasak voltak.

Nagyon elnéző elméleti számonkérések voltak, a több műszakos és mindenféle munkakörben dolgozó diák társaim miatt(talán).

A kevés gyakorlat alatt azt értem, hogy a tanév első komoly - fehér ápolói szerelést követelő -  gyakorlat az március 19-én volt(persze a megírt gyakorlati naplóban már meg is untuk a mindenféle kórházat és különböző szociális intézményt és beavatkozást, protokolt). De ne rohanjunk még annyira előre.

Tanulmányaim közben - 2014 őszén - önszorgalomból sikerült bejutnom egy boncolásra. Amelyben akartam egy kicsit magam és mások számára bizonyítani, hogy mit bírok ki és hogy kezelem mentálisan a különleges helyzetet; bírom-e a szagokat és gyomor forgató dolgokat és nem sírom el magam egy halott ember láttán. És persze szakmai, anatómiai továbbképzésként.

Nem akarom részletezni az élményt, mert nem publikus és mert nem mondhatom el, hogy "Horváth Máriának" hívták(amúgy már nem emlékszem, hogy is hívták) napokkal korábban a testet, ami előttünk feküdt….csak külön kérésre. :)
(Nem tudom megfelelő, kifogástalan szakmai nyelvezettel elmondni mit láttam. ;) ) 

De annyit nyugodtan elmondok, hogy ahogy a temetőben legnagyobb éjszaka a csönd és a béke, úgy törik meg a misztikum és mindenféle közhiedelem a patológián. És ha vitatkozni akarsz velem, előtte látogass el te is oda.

 "A nem megfelelő terminus technikus és nyelvtani hibák javításához; megfogalmazásbeli korrekciókhoz a kritikára igényt tartok!
Kérdésekre kommentekben szívesen felek, ha kulturált kereteken belül és mindenki - minden anonim marad!"

Címkék: kezdetek ápoló
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://betegszallito.blog.hu/api/trackback/id/tr497626100

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Egy ápoló életrajza
süti beállítások módosítása